Kalandfilmek

[kaland][bleft]

Színészek

[színész][bsummary]

80-as évek

[80-as évek][grids]

Vígjáték

[vígjáték][twocolumns]

A legnépszerűbb filmhősök – örök hősök a filmekben

A legnépszerűbb filmhősök

A legnépszerűbb filmhősök – örök hősök a filmekben




A legnépszerűbb filmhősök örök hősök a filmekben szinte mind – kivétel nélkül – az irodalomból, illetve legendákból származnak. Legtöbbjük egy-egy híres regény, vagy regénysorozat hőse. Ebben a cikkben – a teljesség igénye nélkül – a legismertebb pozitív emberi hősöket mutatom be, akik filmekben is sikert arattak. Minden esetben egy személyről van szó, ezért ezúttal kimaradnak a több hősre alapuló sztorik. Ezen hősök nagy része az író által kitalált személy, csak némely esetben van részben, vagy teljesen valós alapja.






A legnépszerűbb hősök közül 12 filmhőst választottam, amelyek több feldolgozás megéltek az idők során, vagy sorozat készült róluk. Az első kettő kivételével olyan filmhősöket választottam, amelyeknek többé-kevésbé van realitása, ha nem is pontosan így léteztek, de elhelyezhetők az adott korban. A képregény és szuperhősöket itt mellőzöm. Nagyjából történelmi időrendi sorrendben mutatom be őket, az ókori hősöktől kezdve, a közép és újkor hősein át, a modern korokig.


A 12 legjobb filmhős



Örök hősök - Herkules



Herkules – aki eredetileg Héraklész – egy görög mitológiai hős, számos megfilmesítést élt már meg. Hatalmas ereje miatt többnyire testépítő színészek játszották, mindig is közkedvelt témája volt a filmeseknek.
A legtöbb Herkules filmet az olaszok készítették – egyedül vagy koprodukcióban 23 filmet 1957 és 1985 között – illetve az amerikaiak. Herkules először a The Warrior's Husband című 1933-as vígjátékban bukkant fel. Az 1950-es évek második felében jöttek az olaszok, és az amerikai Steve Reeves -szel elkészítettek két filmet (lásd: Steve Reeves a testépítő színész). Őt számos színész követte az 50-es, 60-as évek fordulóján és a 60-as években. 
Az angol Reg Park -kal, a testépítő csillaggal négy Herkules film készült 1961 és 1965 között. A Tarzanként befutott Gordon Scott is felbukkant Herkulesként, valamint az olasz Kirk Morris is három filmben. A szintén olasz Alan Steel négy filmben alakította Herkules -t, s rajta kívül még öt másik színész ebben az időszakban. Az olasz produkciók közül még érdemes megemlíteni a 80-as évekből  Lou Ferrigno filmjeit.
Amerikában két Herkules alkotás készült a 60-as években, az egyik Arnold Schwarzeneggeré 1969-ből, amely csak évtizedekkel később került piacra. A 90-es években az általam már bemutatott Herkules sorozat futott nagy sikerrel, Kevin Sorbo főszereplésével. 2014-ben aztán három Herkules film is napvilágra került. A Herkules legendája Kellan Lutz -zel megbukott, a Herkules: Feltámadás John Hennigan -nel pedig eleve a videopiacra készült. A Dwayne Johnson főszereplésével létrehozott Herkules már jó bevételeket termelt.



A legjobb filmhősök - Szinbád


Szinbád alakja a perzsa-arab-indiai mítosz és mesevilágból származik. Ő egy utazó kereskedő Bagdadból, aki a Közel-Kelet és az Indiai-óceán világain tett utazásai során hihetetlen kalandokon esett át.
 

Szinbád filmek



Jó pár Szinbád mozi készült, amelyek közül kis hazánkban sajnos alig néhány ismert. Az első Szinbád emlékem Szinbád hetedik utazása (1958) volt a tévéből, amely gyermekként még félelmetesnek tűnt. A másik, amelyet láttam, a Szinbád arany utazása 1973-ból. 1977-ben készült a Szinbád és a tigris szeme. Amely azonban máig megvan, az a Szinbád, hét tenger vándora 1989-ből (lásd bővebben: Videofilmek a 80-as évekből). 1996 és 1998 kötött tv-sorozat futott Szinbád kalandjai címmel. A régi rajzfilmsorozatok között is van róla, illetve több rajzfilm-animációs film is készült, a 2003-as Szinbád, a hét tenger legendája egész jóra sikeredett.
Azóta több tv illetve videofilm is létrejött, mint például a Szinbád hét kalandja (2010), és a Szinbád és a minotaurusz (2011). Előbbi a 21. századból indul, utóbbi a régi korban, Kréta szigetén, de egyik film sem okozott számomra maradandó benyomást. 2014-ben pedig a Szinbád: Az ötödik út jelent meg.




A legnépszerűbb filmhősök - Robin Hood



Robin Hood a középkori Anglia legendás alakja, akiről máig sem tudni, mennyi a valóságos alapja, s mennyi a költött. Olyan sok film és sorozat készült róla, hogy itt csak válogatok közöttük.
Már az 1940-es végéig hét filmben felbukkant a tolvajok királya. Az 50-es és 60-as években számos újabb film és tv-sorozat követte ezeket. Több országban, így Angliában, az USA-ban, Olaszországban, sőt a Szovjetunióban is rendeztek Robin Hood filmeket. 1970-ben készült el olaszok révén a Tüzes íjász, amelyet a magyar tévében is láthattunk később. Az 1976-os Robin és Marian egy különös feldolgozás. Ebben a Sean Connery által alkotott főhős már idősebb, és a női párja is.
Robin az Ivanhoe filmekben is feltűnik. A legnagyobb durranás azonban kétségkívül az 1991-es Robin Hood - A tolvajok fejedelme volt, melynek regényváltozata is nagyszerű. A Kevin Costner főszereplésével készül film nagy siker volt világszerte, s talán máig a legnépszerűbb feldolgozás. Két évvel később mutatták be a paródiáját Robin Hood - A fuszeklik fejedelme címmel. Egyébként 1991-ben egy másik Robin Hood is elkészült Angliában koprodukcióban, de az nem kapott akkora figyelmet. De a népi hős lánya is felszínre került, mert a 2001-es A tolvajok hercegnője című filmben ő a főszereplő.
2006-ban egy sorozatot is készített a BBC, amely a magyarországi forgatás miatt említendő. 2010-ben érkezett Russel Crowe, s az ő főszereplésével elkészített film már a fő téma előzményeit mutatta be. A 2018-as Robin Hood egészen egyéni, a díszletek, s a cselekmény egy része a 21. századot idézi. Több jelenet pedig a filmparódiák jellegzetességeit viseli magán.




Örök hősök - Tell Vilmos



Tell Vilmos egy svájci eredetű hős, mesteríjász volt a középkorban. 1898 és 1960 között hat film foglalkozott vele, francia, német, svájci, olasz és osztrák készítésben. Az 50-es évek végén egy angol sorozat is futott Tell Vilmos kalandjai címmel. A 80-as évek második felében ugyanezzel a címmel fordították nálunk a Crossbow- ot, amely 1987-1989 között tv-sorozatként jelent meg.
1998-ban Új-Zélandon készítettek egy 16 részes televíziós sorozatot Tell Vilmos, a legenda címmel. A 2014-es Schweizer Helden ( Swiss Heroes / Unlikely Heroes) című film is az ő legendájával áll vonatkozásban.





Legjobb film hősök - Robinson Crusoe



Robinson Crusoe egy hajótörött, aki 28 évet tölt el egy lakatlan szigeten az 1600-as évek második felében. Gyermekkoromban szívesen olvasgattam Daniel Defoe regényét, amely eléggé népszerű lett a filmesek körében is.
Már 1902-ben és 1927-ben is megjelent némafilmként. 1946-ban a szovjetek is készítettek egy filmet róla, 1954-ben pedig Mexikóban. Ugyanazon évben jött létre a Miss Robinson Crusoe, amely női szerepléssel dolgozta fel a témát. A Robinson Crusoe a Marson 1964-ből a sci-fi világába viszi a témát.
Többször készítettek vígjátékot is a történetből, mint például az 1966-os Lt. Robin Crusoe USN filmben Az 1975-ös Man Friday -ben eltorzították a szereplők jellemét. A Mr. Robinson című 1976-os olasz vígjátékban parodizálták a karaktert és a történetet. 1989-ben vetítették az angol gyártású Crusoe -t. 1997-ben Pierce Brosnan is eljátszotta a karaktert, viszonylag kevés figyelmet kapott, később a tv-ben vetítették. 2003-ban a francia Pierre Richard szintén alakította a nevezetes karaktert.





Jelenet az 1997-es Robinson Crusoe filmből
Jelenet az 1997-es Robinson Crusoe filmből


Ami a sorozatokat illeti, már 1922-ben elkészült egy 18 részes történet. 1964-ben a franciák hoztak létre egy 13 epizódos sorozatot, 2008-2009-ben pedig egy újabb 12 részes sorozat következett, amelynek csak az első évada került vetítésre. Ezek mellett néhány rajzfilm is foglalkozott Robinson -nal.




A legnépszerűbb filmhősök - Zorro



Zorro egy Kaliforniában élő spanyol nemes, aki álarcot viselve lép fel a zsarnoki hatóságok ellen, a köznép érdekében. Jó sok Zorro film és sorozat készült több ország rendezésében.
A sorozatok közül talán az 1957-1959 készített Zorro az egyik legismertebb hazánkban, mivel ezt a 78 (1960-61-ben további 4 rész) részes filmsorozatot a tévé vetítette a 90-es években - olyan megszokott volt, akár a régi esti mesék - vasárnaponként estefelé. Bár csak némelyik részt láttam, azt tudom, hogy nagyon szórakoztató volt. 
Az európai, amerikai, és mexikói feldolgozások közül nehéz lenne eldönteni melyiket emeljem ki, mert nagyon sok filmről van szó. Talán az 1920-as Zorro álarca  (The Mark of Zorro) volt az első. A későbbiek közül az egyik ismertebb az Alain Delon -os Zorro 1975-ből, amely más helyszínen játszódik. 
Ezzel a filmmel hozzák összefügésbe az 1998-ban nagy sikert elért Zorro álarcát. Utóbbi Antonio Banderas, Katherine Zeta Jones és Anthony Hopkins szereplésével forgatott mű 20 évvel később játszódik és az eredeti Zorro másvalakit képez ki utódjának. A folytatásaként 2005-ben elkészítették a Zorro legendájá -t, amely 9 évvel az előző események után kezdődik.
Rajtuk kívül még számtalan Zorro filmet megemlíthetnék, de mivel nem láttam őket, lépjünk tovább a következő hőshöz.





Örök hősök a filmekben - Sztrogoff Mihály



A Sztrogof Mihály Verne regény a legjobban tetszett azok közül a Verne regények közül, melyeket olvastam. A filmekben persze átírták a történetet és nem nyújtják ugyanazt, mint a könyv. Ő az orosz cár futárja, aki fontos üzenetet visz Szibérián át Irkutszkba, miközben a tatárok betörnek az országba.
Az 1900-as évek elején több rövid némafilm készült róla. Majd 1914 és 1943 között hat játékfilm következett. 1956-ban nyugatnémet-olasz-francia-jugoszláv koprodukcióban jött létre az a Sztrogoff Mihály film, amely már sokkal ismertebb. Ennek a filmnek Curd Jurgens volt a főszereplője, szintúgy mint az 1961-es Le triomphe de Michel Strogoff -nak. A következő feldolgozás 1970-ből szintén koprodukciós volt, némi bolgár segédlettel. Ennek a címét nálunk teljes névvel, máshol csak Strogoff -nak írták, de az NSZK-ban például Der Kurier des Zaren címmel forgalmazták. 
Aztán 1975-ben a nyugatnémetek mellett francia, svájci és osztrák közreműködéssel jött a Michael Strogoff: Der Kurier des Zaren (nálunk megint csak Sztrogoff Mihály címmel). Ennek főszereplője a többek közt Bud Spencer filmekből is ismert Raimund Harmstorf volt. Négy részre osztották (nálunk lehet, hogy 7), és a különlegessége a magyar helyszíni forgatások és magyar szereplők.
Több mint két évtizeddel később, 1999-ben érkezett a Michele Strogoff, il corriere dello zar , amelynek mi más is lehetett volna a címe nálunk, mint a szokott név. Itt is alaposan megváltoztatták a történetet a regényhez képest. 2004-ben a franciák egy rajzfilmben is feldolgozták a történetet. 2013-ban a Jules Verne műveit bemutató, olasz tv-sorozat egyik része volt a Sztrogoff Mihály.






Legjobb filmhősök - Sherlock Holmes



Sherlock Holmes egy zseniális elmével rendelkező, lenyűgöző logikájú, londoni detektív. Az 1900-as évek elejétől fogva számtalan film és sorozat fő karaktere volt. A történetek feldolgozása egyre kelendőbb lett, csak az 1940-es években ötször bukkant fel a filmvásznon. A 70-es évektől a 90-es évekig olyan alkotások láttak napvilágot a filmeken, mint a Sherlock Holmes New Yorkban  (1976), a Sherlock és én  (1988), vagy a Sherlock Holmes visszatér  (1993). Ebben a korszakban – 1984-től 1994-ig – készítették el a britek a Sherlock Holmes kalandjai -t, amely hat sorozatot foglalt magába.
Még a 80-as évekből emlékszem egy speciális Sherlock filmre, az Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa 1985-ben jelent meg. A 2000-es évektől ismét több Sherlock Holmes film tűnt fel, majd 2009-ben és 2011-ben Guy Ritchie rendezésében két egymással összefüggő mozifilm került a közönség elé. De a sorozatok sem maradtak el, a britek (2010-ben), és az amerikaiak (2012-ben) is újabb filmsorozatokat készítettek a televízió számára.





A legnépszerűbb filmhősök - Maugli



Maugli egy indiai fiú, aki szülei elvesztése után a dzsungelben farkasok nevelnek fel. A filmek mellett sokszor megjelent rajz és animációs filmeken is.Kipling műve a 10 legjobb kalandregény közé tartozott a klasszikusok közül.
Az első, nálunk is látható Maugli film az 1942-es A dzsungel könyve volt. Valaha ezt jó párszor ismételték a tévében és gyermekként lelkesen néztük. A következő A dzsungel könyve  egy rajzfilm volt 1967-ben, amelyet aztán számos rajz és animációs feldolgozás követett a 70-es évektől a 2000-es évekig, sorozatok formájában is. 

 
Maugli és a kígyó



1994-ben készült a Maugli, a dzsungel fia, amelyet a legkedvesebb kalandfilmjeim között tartok számon. Ezt a filmet nagyon eltalálták, kiváló a színészi alakítás, jó a történet, csodaszép helyszíneken. 1997-ben A dzsungel könyve 2.: Maugli és Balu című családi film érkezett, amely a címével ellentétben nem folytatás, hanem a dzsungel könyve egyik része. 
Egy évvel később érkezett a Maugli újabb kalandjai című amerikai kalandfilm, majd szintén abban az évben a The Jungle Book: Mowgli's Story családi film. 1998-ban egy sorozat is készült, Maugli, a dzsungel fia címmel, amelyet Magyarországon is láthattunk. 2016-os vetítésű a minden eddiginél látványosabb, de inkább gyerekeknek készült A dzsungel könyve film. Ebben szintén az eredeti történetet dolgozták fel.




Örök hősök a filmekben - Tarzan



Az 1880-as évek végén John Greystoke-t, zendülők a nyugat afrikai partokon kitették feleségével. Amikor felesége meghal, s a férfival nagy, emberszabású majmok végeznek az alig egyéves kisgyermeket Kala, a nőstény majom elviszi és felneveli. Mindezt a Tarzan a majomember című Edgar Rice Burroughs regényből tudhatjuk meg.
Tarzan az egyik legtöbbet megfilmesített hős, de egyik film sem képes visszaadni a könyvek felejthetetlen hangulatát. 1918-tól kezdve számos film készült Tarzannal, számos színésszel. Mivel a témának egy külön weboldalt készítettem, a részletekhez látogass el ide: Tarzan filmek.
 




Legjobb film hősök - Allan Quatermain




Őt így kevesebben ismerik, de ha azt mondom: Salamon király kincse, mindjárt ismerősebb. Quatermain egy Afrikában élő, angol vadász és alkalmi kereskedő. A részletek H. Rider Haggard Salamon király kincse című művében találhatók.
Már 1919-ben kétszer filmre vették a történetet, majd 1937-ben jött a Salamon király kincse, immár hangosfilmként. Utána ugyanezzel a címmel 1950-ben, Stewart Granger főszereplésével jött a következő feldolgozás. Csaknem három évtizeddel később következett egy angol-kanadai változat (King Solomon's Treasure).

 

Salamon király kincse 1985
Salamon király kincse 1985

 

A 80-as évek közepén jelentek meg a Richard Chamberlain főszereplésével készült Salamon király kincse  (1985), és Az elveszett aranyváros fosztogatói (1986) című alkotások, amelyek kedvenc kalandfilmjeim. Róluk már írtam a 80-as évek legjobb kalandfilmjei cikkben. Egyébként 1986-ban egy rajzfilm is készült a történetből. 2004-ben, Patrick Swayze főszereplésével kétrészes tv filmként bukkant fel újra. 2008-ban kiadták az Allan Quatermain és a koponyák temploma című filmet, amely annyira gyengére sikeredett, hogy kár szót vesztegetni rá.




A legnépszerűbb filmhősök - James Bond



A 007-es ügynök egy brit szuperkém, aki már a 20. század modern technológiájával dolgozik. Ebből eredően ezek a filmek (főként) angol gyártásúak, és a főszereplők is mind angolok.
Ha az 1954-es tv-filmet nem számítjuk, akkor 1962-ben indult hódító útjára a mozivásznon. Sean Connery 1971-ig 6-szor alakította a hőst, majd még egyszer 1983-ban. Sokan máig őt tartják az ideális James Bondnak. Számomra az 1967-es Csak kétszer élsz  igazán emlékezetes, ebben például már nindzsák is szerepeltek, pedig a nindzsafilmek korszaka jó egy évtizeddel később kezdődött. 1969-ben George Lazenby ugrott be egy film erejéig, de nem igazán vált be a kémnek, így őt többé nem is láthattuk. 
1973-tól érkezett Roger Moore, akinek a James Bond filmjeire jól emlékszem. Számomra a sci-fi akciófilm határait feszegető Holdfürkész volt a csúcspont 1979-ből. A 80-as évek közepére lassanként “kiöregedett” a szerepből, ezért 1987-ben és 1989-ben Timothy Dalton vette át a szerepet. A Halálos rémületben  és A magányos ügynök  is bejött nekem, meg is tartottam ezeket a filmeket.
Egy nagyobb szünet következett, majd 1995 és 2002 között négy újabb filmet forgattak Pierce Brosnan főszereplésével. Ezek közül az 1997-es A holnap markában  tetszett a legjobban. 2006-tól érkezett Daniel Craig, és a James Bond filmek hangulata megváltozott. A korszakra jellemző borongós, depressziós filmek lelkülete a James Bond filmeket is elérte. Így egyik újabb film sem tetszett igazán, sokkal jobban szerettem a régebbi, kissé humoros, pozitívabb hangvételű James Bond filmeket.





Lenne még egypár filmhős, akiket ezúttal nem mutattam be, de mivel a cikk nem tarthat a végtelenségig, itt meg kell, hogy álljak. Remélem, hogy így is sikerült a legnépszerűbb filmhősökről és a róluk készült filmekről gyors összefoglalót adni.




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.