Kalandfilmek

[kaland][bleft]

Színészek

[színész][bsummary]

80-as évek

[80-as évek][grids]

Vígjáték

[vígjáték][twocolumns]

TIR sorozat epizódok, T.I.R. szereposztás, zene, helyszín

T.I.R. filmsorozat

T.I.R. filmsorozat epizódok, szereplők, zene, helyszín




TIR sorozat magyarul a tévében


     T.I.R. filmsorozat egy 80-as évekbeli tv széria, melyet először 1988-ban láttam, az akkori magyar kettesen. Úgy este 7 óra tájban adták és az első rész, amit láttam, a Robinson című rész volt, amely azóta is a kedvencem.



    A T.I.R. – vagy eredeti címmel Due assi per un Turbo – két olasz szakállas, kamionos muksó kalandjait mutatja be 12 részben. A T.I.R. című filmsorozat olasz-magyar koprodukcióban készült 1984 és 1987 között.  A sorozatot két különböző szezonban forgatták, az első három részben egy korábbi Iveco modell volt a kamion, később ezt felváltotta egy újabb Iveco Turbostar. 
   A T.I.R. sorozatnak folytatásait is tervezték, már újsághirdetéseket is adtak fel újabb szereplőket keresve, végül mégsem lett belőle semmi. A sorozatot az olasz RAI-n vetítették először 1987 március 11. és június 28. között. Az olasz és a magyar epizódok sorrendje különbözik, az alábbiakban a magyart veszem alapul.








A T.I.R. filmsorozat helyszínei


    Ha a terepbeli változatosságot nézzük, hasonlít a Sportakadémia sorozathoz. Utakon, erdőben, hegyekben, sivatagban, városokban is forgatták. Több rész játszódott Magyarországon (is), például A potyautas, Esmeralda, Vészhelyzet. Ausztriában, Dél-Tirolban is készültek felvételek és Lengyelországban is, vagy a Gogol tér 3. részhez Moszkvában.
   Afrikai helyszíneken is forgattak, Tunéziában és természetesen az alaphelyszínek közé tartozott Olaszország.



T.I.R. szereposztás - TIR filmsorozat szereplők


     A T.I.R. szereposztás két fő karaktere Franco (Renato d'Amore) és Giovanni, vagy becézve Vanni (Christian Fremont) a két kamionos sofőr. Franco a türelmesebb és lágyszívűbb, aki szereti a komolyzenét, Giovanni gyorsabban bepörög, hamarabb elveszti a türelmét, a modern zenéket kedveli és a lányokkal is bátrabb. Noha nem tartoznak a filmtörténelem legnagyobb párosai közé, remek szórakozást nyújtanak ballépéseikel.
     A főnökük Orazio, akinek gyengék az idegei és nagyon vigyáznia kell a szíve miatt. Őt a francia származású Philippe Leroy alakítja, aki számos filmben játszott a 60-as évek óta, például Kabir Bedivel a Sandokanban. A lánya Gio (Alba Mottura), aki többször is előtérbe kerül, például a 3. részben elrabolják, 4. részben szerepel a Párizs-Dakar ralin és a Vészhelyzet című résznek ő a kulcsfigurája. 


T.I.R. sorozat Franco es Vanni

A T.I.R szereposztás tagjai közül Christian Fremont és a társa is több olyan filmben és sorozatban vett részt, melyeket magyarul nem mutattak be. Alba Mottura is több sorozatban szerepelt, de igazából egyikük sem lett világhírű.




Sorozat epizódok történeteiről


     A T.I.R. sorozatot eredetileg a brazil Carga Pesada című 1979 és 1981 között forgatott sorozat ihlette, amely a brazíliai kamionosok történeteit mutatta be. A TIR sorozat történeteit többféle kategóriákba is besorolhatjuk. Az utazások által a kerékpáros filmek, vagy a nyaralós filmek számos jellegzetességét is magán hordja. Több T.I.R. epizód játszódik Magyarországon és magyar színészek közreműködésével. Volt egy-két a szokottól eltérő epizód, pl. a Von reber báró, vagy a Vörös turbános férfi.
     Nekem a legjobban az egzotikus helyeken játszódó történetek jöttek be, főleg az afrikaiak. A Robinson című részben egy afrikai lány kalauzolja őket a dzsungelen át és eltéved. Ebben számos mulatságos jelenet van és igazi kalandos történet volt. A másik két afrikai helyszín is remekül sikerült. A Párizs-Dakar ralin idegen csempészek követik folyamatosan őket, akik rakétát szereltek a kamionjukra. A Szahara című epizód akár sivatagi kalandfilm is lehetne. Itt a határtalan sivatagon át vezet az útjuk, amelynek során kis híján a nomád törzsek háborújába is belekeverednek.
     A 3. rész – amelyben elrabolják Gio-t - elég akciósra sikeredett. A Von Reber báró az Alpokban, havas tájon játszódik és érdekes hangulata van. Franco és Vanni a sorozat különböző részeiben általában véletlenül bajba kerülnek és szokatlan módszereket választanak a megoldásra.
 



TIR filmzene, a sorozat zenéje


     A TIR zene valami fenomenálisan fülbemászó dallam. Detto Mariano zseniálisan megalkotott szerzeménye mindmáig sokak nosztalgikus kedvence. A felejthetetlen szintetizátorfutamok mesterien keverednek Mario Renzi hegedűszólamaival. Detto Mariano egy rendkívül sokoldalú zenei fenomén, aki az alkotástól a szövegíráson át, a kiadásig mindenhez ért. Számos slágert és filmzenét komponált, a TIR filmzene sorotzat zenéje, az In do minore 1987-ben jelent meg. Lásd itt: Régi filmsorozatok zenéi
 






Ajánlott cikk: Videofilmek a 80-as évekből


Ha tetszett, oszd meg másokkal is! 


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.