2013. augusztus 18., vasárnap

Kabir Bedi életrajza és filmjei

Kabir Bedi és filmjei
 Kabir Bedi életrajza és filmjei



  Kabir Bedi 3 évtizeddel ezelőtt még az egyik legismertebb külföldi színész volt hazánkban. Köszönhető ez elsősorban a Sandokan című filmsorozatnak, amely annyira népszerű volt, hogy a Guido és Maurizio de Angelis által szerzett zenéjét magyarosították is. De Kabir Bedi nemcsak Sandokanként, hanem Fekete Kalózként, vagy Bagdadi Tolvajként, vagy akár a maharadzsa lányát elrabló Chandraguptaként is ismert volt a magyar tévéből. Lássuk hát Kabir Bedi életrajzát, majd a filmjeit.



Kabir Bedi életrajza


 Kabir Bedi 1946. január 16-án született az indiai Bombay-ben. Családja a szikh valláshoz tartozott, két testvére volt. Apja, Baba Pyare Lal Bedi szerző, filozófus, anyja, Freda Bedi, angol származású nő, aki kapcsolódott a tibeti buddhizmushoz. Hatására Kabir 10 évesen még buddhista szerzetesnek készült, de végül a St. Stephen főiskolán végzett Delhiben. Miközben történelem szakon tanult, rádiózott, hogy fizetni tudja a tandíjat.
 Kabir Bedi életében ez fordulópontot jelentett, mert Bombaybe utazott, hogy színházban játszhasson. A 60-as években olyan szerepeket kapott, mint Othello, vagy az őrült Tughlaq indiai király. 1968-ban megnősült, ebből a házasságából egy lánya és két fia született. A 70-es évek első felében több indiai filmben kapott kisebb nagyobb szerepeket, 1973-ban elvált feleségétől.



 Kabir Bedi életrajzának legfontosabb pillanata volt, amikor az olasz kalandregényíró, Emilio Salgari hőseit eljátszotta. Olasz producerek nagy lehetőséget láttak a fiatal, karakteres külsejű indiai férfiban. Az 1976-77-ben először vetített Sandokan – A maláji tigris című 6 részes sorozat, elhozta számára a világhírnevet. A maláji tigris különösen Európában volt népszerű és Kabir Bedi személyét a rajongók hamarosan Sandokan-nal azonosították. A sorozat pénzügyileg is jelentős volt számára, ezt később felhasználta az indiai filmgyártásban. 1976-ban eljátszotta A Fekete Kalóz főszerepét is.

 
 =
Sandokan a maláji tigris



 Más országokban is szerepeket vállalt, így játszott az 1983-as Polipka című James Bond filmben. Hollywoodban is megfordult és olyan ismert tv-sorozatokban is felbukkant, mint a Dinasztia, Knight Rider, Magnum. Több filmjét sikerrel vetítette a tv, 1996-ban elkészült a Sandokan visszatér című minisorozat és rengeteg indiai filmben szerepelt.
 Kabir Bedi életrajza bővelkedik a magánélet eseményeiben is. Összesen négyszer házasodott meg. A felesége volt Protima Bedi az Odissi táncos, a brit születésű divattervező Susan Humphreys és a tv és rádió műsorvezető Nikki Bedi. Együtt élt Parveen Babi-val. Egyik fia öngyilkos lett, a másik modell és színész, lánya színész és egy magazin rovatvezetője. A Burmai szabadság kivívásának egyik lelkes támogatója. 2010-ben lovaggá ütötték és megkapta az Olasz Köztársaság legmagasabb érdemrendjét.



Kabir Bedi filmek


 Sandokan – A maláj tigris a legismertebb Kabir Bedi filmjei karaktere közül. A 6 részes sorozat egy 19. századi maláj szabadságharcosról szól. Sandokan a brit és holland gyarmatosítók ellen harcol, legfőbb ellenfele James Brooke, Sarawak rádzsája. Sandokan eredetileg herceg volt, de az angolok elfoglalták szülőföldjét, Monpraccem szigetét és vagyonától is megfosztották. Segítségére van barátja, a portugal Yanez (Philippe Leroy) és központi szerepet kap Lady Marianna (Carole André), aki rabul ejti a hős szívét. Az olasz-francia-NSZK-angol közreműködéssel készült sorozatot Malaysiában forgatták és ez később fellendítette az ottani idegenforgalmat. Elsőként Németországban majd Spanyolországban mutatták be, fenomenális sikerrel. Hazánkban a 80-as évek elején vetítették először, s hamarosan alig akadt, aki ne ismerte volna Sandokan zenéjét, vagy a hírhedt tigrisugrást.



 =
Sandokan és Lady Mariann


 Egy későbbi filmfolytatás, A tigris még él - Sandokan, a felkelő (1977), már kevésbé volt sikeres.
 A Fekete Kalóz Emilio di Roccabruna hercegről szól, akinek két testvérét orvul meggyilkolják. A női főszereplő itt is Carol André és a zenét ezúttal is Guido és Maurizio de Angelis szerezte, garantálva a sikert. A film először lassan indul el, szokni kell, majd felpörögnek az események és egy nagyszerű kalandfilm kerekedik belőle.
 A Kabir Bedi filmek közül az 1978-as A bagdadi tolvaj is jól ismert volt hazánkban, a tv jóvoltából. Ez a mesebeli elemeket is tartalmazó, látványos film sokakban idéz szép emlékeket. 1979-ben, az Ashanti című filmben egy helybelit játszik, aki egy fehér férfinak segít, akinek feleségét egy rabszolgakereskedő rabolta el az afrikai sivatagban.
 Az 1983-as Polipka című filmben James Bond ellenfelének segédjét alakította.
 Az 1990-ben elkészített, 3 részes Az elveszett Fekete Dzsungel (The Mysteries of the Dark Jungle) című, Indiában játszódó, egzotikus minisorozatot az osztrák tv-ben láttam, nálunk sajnos nem vetítették. Ebben a sokszereplős filmben Kammamurit, az idősebb harcost alakítja. A gyönyörű helyszíneken forgatott, érdekfeszítő és izgalmas minisorozatot érdemes megnézni.


 

 =
Az elveszett fekete Dzsungel



 A Kabir Bedi filmek közül az egyik legismertebb nálunk A maharadzsa lánya, amelyet többször is bemutattak a tévében. Ebben az 1994-es minisorozatban egy rádzsát játszik, akinek megtetszik az indiai származású, de Montrealban dolgozó Messua Shandar és elraboltatja.
 Az 1996-ban bemutatott Sandokan visszatér című minisorozat szintén Kabir Bedi filmjeinek egy olyan darabja, amit többször is láthattunk. Ebben Lady Dora egy fotóssal Indiába érkezik, hogy cikket írjon Sandokanról. A sokszereplős filmben Philippe Leroy már nem vállalta el Yanes szerepét és a történet nem sokban kapcsolódik az eredeti sorozathoz. A kritika negatívan fogadta, ennek ellenére mint minisorozat, nagyon jól sikerült.

   Az utána következő években több kisebb-nagyobb szerepet játszott, különféle filmekben.

Kabir Bedi ismertebb minisorozatai


Sandokan – A maláj tigris   1976
Maktub – A sivatag törvénye   1989
Az elveszett fekete dzsungel   1990
A maharadzsa lánya   1994
Sandokan visszatér   1994



Hasonló kalandszínészek: Lex Barker
                                       Jean Marais




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése