2014. július 25., péntek

Természetfilmek

Természetfilmek
 Természetfilmek



   A természetfilmek az a műfaj, amelyet sosem tudtam megunni. Kevés film lehet ilyen megnyugtató, érdekfeszítő és izgalmas egyszerre. Egészen a 70-es, 80-as évekig korlátozott számú természetfilm állt rendelkezésünkre, aztán a műholdas televíziózás elterjedésésével a számuk megsokszorozódott. Mára számos természettel foglalkozó, tematikus tv-adó létezik és rengetegen készítenek természetfilmeket.



Régi természetfilmek



   A legrégebbi természetfilm, amely megvan és mindmáig felülmúlhatatlannak tartok, az az 1974-ben készült Sivatagi Show. Ezt többször is leadták a régi magyar tv-ben, sokak örömére. Rendezője, Jamie Uys már szóba került Az istenek a fejükre estek filmek kapcsán. A Kalahári és Namíb sivatag mellékén elterülő, száraz szavannán forgatott film egy életre emlékezetes annak, aki látta. Csupán az erjedő gyümölcs által lerészegedő állatok látványa megér egy misét.
  1976-ban, két év forgatás után adták ki A vadon szépségei (La Fete Sauvage) című francia természetfilmet, amelyet szintén a magyar tv-ben mutattak többször. Ebben a különlegesen filmezett természetfilmben a különböző kontinenseken élő állatok legszebb pillanatait mutatták be lenyűgöző felvételeken. A vadon szépségei hatását még tovább fokozta Vangelis különleges zenéje.



 =
A vadon szépségei francia természetfilm (bemutatás 1976)

   Az 1980-as években Az élő bolygó volt az egyik legnépszerűbb természetfilm sorozat, erről és Attenborough egyéb természetfilmjeiről már írtam a David Attenborough természetfilmjei című cikkben.



Magyar természetfilmek



   A magyar természetfilmekre is röviden kitérek, hiszen ebből is van néhány kellemes emlék.
Ami a magyar természetfilmeket illeti, a 80-as években a Tizenkét hónap az erdőn című sorozatot néztem rendszeresen. Utóbbi sorozatnak a gemenci erdőben rögzített, szeptemberi, szarvasbőgésről szóló része egyedülálló.

12 hónap az erdőn - Szeptember (a szarvasbőgés)


  A puszta – A só és a homok hazája egy osztrák készítésű természetfilm volt 2002-ben, amely a Kiskunság élővilágát mutatta be. A magyar erdők királya (2004) egy magyar természetfilm, amelynek különlegessége, hogy a Gímszarvas és vadászata című 1985-ös könyv alapján készült.

  A nemzeti parkjainkat bemutató sorozat 2007-ben készült és az aggteleki, hortobágyi, bükki, kiskunsági mellett a dunántúli nemzeti parkjainkat is bemutatta. Bár a magyar természetfilmek száma nem olyan hatalmas, mégis számos olyan alkotás készült, amely külföldön is elismertséget vívott ki.



Természetfilmek sorozatban



  A 90-es évektől kezdve nagymértékben megnövekedett a természetfilmek száma, ami azóta csak fokozódott, így nem vállalkozom arra, hogy bemutassam ezeket. Azokból válogatok, amelyeket láttam, vagy rögzítettem. Először 1990-91 –ben kezdtek a tv-ben 3-D –s rövid természetfilmeket leadni, amelyeket arra alkalmas szemüveggel lehetett nézni. Akkor nem gondoltam volna, hogy még évtizedek múlva sem válik ez természetessé. 1992-ben készült Az orosz medve birodalma, amely a hatalmas ország addig nem sokat látható természeti csodáit tette közkinccsé.




  A 90-es évek második felében már rengeteg természetfilmet lehetett látni, a különféle tv-adók jóvoltából és számos természetfilm sorozat is indult. Akkoriban tematikusan gyűjtöttem ezeket, úgy, hogy részleteket másolgattam bizonyos szempontok szerint. Az 1994-es Elefántkalandok című természetfilm egy mélyreszántó film volt az elefántok életéről. A Duna tv-ben mutatták be A füves préri – A szél birodalma című filmet, amelyet szintén rögzítettem videóra. A szavannáról, őserdőkről és a tengerről rengeteg természetfilmet lehetett látni, de a sztyeppekről, vagy például a Dél-amerikai pampákról alig.
  A 2000-es Pumák Észak-Amerikában című film, amely nálunk a Ragadozók testközelben DVD sorozatban jelent meg, káprázatosan szép természeti felvételeket tartalmaz. Hasonlóan az Afrikáról készített filmek (Vad Afrika - Sivatag, Partvidék, Tavak és folyók) is a látvány miatt elsőrangú, főleg a nagyszerű légi felvételektől. Ide tartoznak a Vad Kína, Vad Mongólia, Vad Karib-tenger stb. alkotások is. A 2004-es, kétrészes Ragadozók háborúban filmben egy férfi szenzációs felvételekkel mutatta meg az afrikai fenevadak harcait és zsákmányszerzését.



 =
Elefántok - A Namíb sivatag nomádjai (2007)

  2007-ből Az alpok hercege és az Elefántok – A Namíb sivatag nomádjai emelkedett ki számomra. Előbbi az osztrák Alpok fenséges tájain készült, utóbbi pedig elefántcsaládok vándorlását mutatja be, drámai módon. Az orosz vadon sorozat (2009) Oroszország különleges tájegységeit mutatta be remekül (ezt állandóan imételgették a National Geoghraphic-on).
 2010-ből a Bolygónk vándorai című sorozat emelkedik ki, ami a minőséget illeti, a történetet tekintve pedig a 2011-es Afrikai macskák című film sikerült nagyszerűen.



Természetfilmek online



  Ma már szerencsére a természetfilmek online is hozzáférhetőek, sokukat a Youtube –on, vagy más online csatornákon meg lehet tekinteni. Így amellett, hogy a számos tv csatorna is rendelkezésre áll, a rajongók illetve a gyűjtők könnyen hozzáférhetnek eme műfaj darabjaihoz. Bár a természetfilmek online nem mind elérhetőek, elég nagy számban vannak ahhoz, hogy ezek kedvelői az Interneten megtalálják a kedvükre valót. Az online természetfilmek száma szerencsére egyre gyarapodik, s különösen jó lenne, ha régen látott filmek is felkerülnének, amelyek nem kerültek DVD kiadásra és tv adók sem játsszák már őket.


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése