2017. január 27., péntek

Erdei kalandfilmek, erdőben játszódó kalandfilmek

Erdei kalandfilmek, erdőben játszódó kalandfilmek
 =






Itt most a javarészt erdőben játszódó kalandfilmekről van szó, és a mérsékelt illetve hideg égöv erdeiről, ami főként lombhullató és tűlevelű erdőket jelent. A forró égöv trópusi dzsungeleiben játszódó kalandfilmeket lásd a Dzsungel kalandfilmek cikkben.
Nem sorolom ide a horrorfilmeket, akciófilmeket, történelmi, fantasy, vígjáték, indián, s megannyi más, erdőben játszódó filmet, csak a kalandfilmeket. De a határvonal elég vékony, így néhány olyan erdei kalandfilm is belekerült a listába, amely más (hegyi, pusztai, folyó) környezetben is játszódik. Igazából nem található az interneten „tiszta lista”, amelyben a csak a mérsékelt és hideg égöv erdeiben játszódó, és csak kalandfilmeket összegyűjtötték volna. Így tapasztalatból tudom, hogy ennek összegyűjtése már-már emberfeletti munka.



Ezért az én listám sem teljes, hiszen a világ különböző országaiban, rengeteg ilyen film készülhetett. Itt főként az amerikai-kanadai vadonban, illetve egy-két szibériai erdőben játszódó történet szerepel.



Erdőben játszódó kalandfilmek


Számomra mindig is a Robinson család kalandjai a vadonban 3 része marad az örök kedvenc. Róluk elolvashatod a cikket, rákattintva a címre, így itt most nem is foglalkozom velük.
Van itt néhány film, amely gyilkos állatokról (is) szól, így a Gyilkos állatfilmek összeállításomban is szerepel. Az emberevő medve egy ’78-as szovjet film volt, A vadon foglyai pedig egy 1997-es, izgalmas kalandfilm, Alec Baldwin és Anthony Hopkins főszereplésével. De ha már a medvéknél tartunk, ide soroltam a különleges, 1987-ben készült, s egy évvel később bemutatott A medve című, francia filmet is. Ezt többször lehetett látni a tévében, s az állati főszereplő(k) miatt „állati” népszerűséget ért el, moziban és tévében is.



 =


Számos ifjúsági, illetve családi kalandfilm is készült, amely az erdőben játszódik. Például A vadon fogságában 1990-ből, a Kaland a vadonban 1997-ből, vagy az Ahol a grizzlyk élnek 1999-ből. A Kaland a vadonban – amelynek „rendes” fordítása (True Heart) így hangozna: Igaz szív – két gyerek kalandjáról szól, akiknek egy indián segít. Miután lezuhan a repülőgépjük, a fiú és a lány (akit itt a még serdülő Kirsten Dunst alakít), gyönyörű tájakon keverednek izgalmas kalandokba.
Az A Cry in the Wild 1990-es drámai kaladfilm két újabb folytatást élt meg, a ’93-as Kiáltás a vadonban címmel tűnt fel nálunk, a 2000-es Cry of the White Wolf pedig fogalmam sincs. A vadon mélyén - Sárga kutya kalandjai című 1995-ös film gyerekekkel a főszerepben, szintúgy az 1996-os Alaszka. Utóbbi film pénzügyi bukásán meglepődtem, mert emlékeim szerint eléggé izgalmas ifjúsági kalandfilm volt, csodálatos helyszíneken.
A 2011-ben készült Fehér pokol már egy komolyabb hangvételű, felnőtteknek szóló film, amely sikeres volt és a kritika is pozitívan fogadta. A 2015-ös A visszatérő egy valóban megtörtént eseményen alapuló film. Ez is komolyabb hangulatú, a kritika és a bevételek által is magasan elismert film.

Erdei kalandfilmek


Van még jó néhány erdőben játszódó kalandfilm, amelyről nem ejtettem szót. Nehéz körülhatárolni a kalandfilm eme alműfaját, mert sok esetben találkozik rokon alfajokkal, mint például a hegyi kalandfilm, vagy a téli-havas kalandfilm.
Alább elkészítettem egy listát, amely az erdei kalandfilmek egy részét összegyűjti. Több film is van, amelyre gyermekkoromból emlékezem, de a címükre már nem, így nem tudtam feltüntetni itt.




Erdei kalandfilmek lista



Lassie nagy kalandja (Lassie's Great Adventure)    1963    vegyes erdő    USA
The Life and Times of Grizzly Adams    1974    vegyes erdő    USA
Hey, I'm Alive    1975    tajga    Kanada
A robinson család kalandjai a vadonban (The Adventures of the Wilderness Family)     1975    vegyes erdő    Kanada/USA
A robinson család újabb kalandjai a vadonban (The Further Adventures of the Wilderness Family)    1978    vegyes erdő    Kanada/USA
Az emberevő medve (Zloj duh Jambuja)    1978    tajga    Szibéria
A robinson család még újabb kalandjai a vadonban (Mountain Family Robinson)    1979    vegyes erdő    Kanada/USA
Vadászat életre-halálra (Halálos vadászat) (Death Hunt) 1981    tajga    Kanada
Kiáltás a hegyek közül (Cry from the Mountain)    1985    vegyes erdő    Alaszka
Benji, az üldözött (Benji the Hunted)    1987    vegyes erdő    USA
A medve (L'Ours)    1987 (1988)    vegyes erdő    Olaszország/Ausztria (Kanada)
A vadon fogságában (Lost in the Barrens)    1990    vegyes erdő    Kanada
A Cry in the Wild    1990    Kanada
Fehér Agyar (White Fang)    1991    vegyes erdő    Alaszka
Kiáltás a vadonban (White Wolves: A Cry in the Wild II)    1993    vegyes erdő    USA   
A vadon mélyén - Sárga kutya kalandjai (Far From Home: The Adventures of Yellow Dog)    1995    tajga    Kanada
Az erdő harcosa (Forest Warrior)    1996    vegyes erdő    USA
A játék neve: túlélés (To Brave Alaska)    1996    tajga    Alaszka
Alaszka (Alaska)    1996    tajga    Alaszka
Kaland a vadonban (True Heart)    1997   vegyes erdő  USA
A vadon foglyai (The Edge)    1997    tajga,    Alaszka
Ahol a grizzlyk élnek (Grizzly Falls)    1999    vegyes erdő    Kanada
White Wolves III: Cry of the White Wolf    2000    tajga    Kanada
Fehér pokol (The Grey)    2011    tajga    Alaszka
Wildlike (2013)    tajga    Alaszka    *részben erdei   
Backcountry     2014    vegyes erdő    Kanada   
A visszatérő (The Revenant)    2015    vegyes erdő    USA
In the Forests of Siberia (Dans les forêts de Sibérie)    2016    tajga    Szibéria



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése